Akciósgumi tavasz 790x120
2020.10.21. Kategória: Mondás, idézet
Az ottfelejtett hűtőtáska

Egy régi történetet szeretnék elmesélni nektek. Egyik ismerősöm egy kisebb fuvarozó céget üzemeltet. Szállít mindent, a lignittől a nyugdíjas klubig bármit. (Tőle hallottam, hogy tudom-e mi a különbség a C és D kat. fuvarozás között; C-nél nem pofázik vissza a rakomány.) Szóval, emberünknek rendelt fuvarja volt Tiszaújvárosba, de elfelejtkezett róla; bőszen szerelte valamelyik kamionját. Úgy telefonáltak rá, hogy hol van már. Mit volt mit tenni, bedobott egy nagy nylont a busz vezetőülésébe és azonmód olajosan, mocskosan ment fuvarba. Kb. 15 perc alatt odaért, ezzel nem volt nagy gond, majd Tiszaújvároson belül is lerendezte a fuvar első részét, majd várakoznia kellett. Itt kezdődtek a problémák. A nagy izgalomban rájött a fosás. De így, hova menne be. Ekkor villant fel a fény; a helyi Lidl akkor nyitott meg, ő meg vele szemben parkolt. Gyorsan bement, vett egy hűtőtáskát (szatyrot), majd vissza robogott a busz hátuljába, könnyíteni magán. A foglalkozás elérte a célját, konkrétan telefosta a hűtőtáskát, majd azt szakszerűen le is zárta a patentokkal,. A könnyebbség után jött a következő probléma; mit kezdjen a termékkel. Fogta, leszállt a buszról és letette az egyik Lidl kuka mellé; majd elviszi a szemetes. Vissza is szállt a buszra és elkezdett bóbiskolni. Itt jön a lényeg: áruháznyitás, az összes potyázó ott lézeng ilyenkor. Egy csapat -feltehetően nagycsécsi- cigány kiszúrta a hűtőtáskát. Elkezdték kerülgetni, nézték nem-e jön érte vissza valaki/nem figyeli-e kamera. Majd, amikor kiderítették, hogy szabad a préda, az egyik megkapta és -idézem: "látnod kellett volna azt az örömöt az arcán, amikor megemelte és megérezte a súlyát"- sovány malac vágtában, csapatostól elszaladtak vele. Haver könnyesre nevette magát, de szerintem mindenki így van ezzel, mikor arra gondol, milyen képet vághattak szerencsétlenek, mikor kinyitották a táskát. (Mit főzünk belőle?) De hát, ebül szerzett holmi, ebül vész el...

2020.09.16. Kategória: Videók
Annyira éhes volt, hogy lenyelt egy törölközőt a strandon

2020.07.15. Kategória: Reklám
Legyél sikeres és boldog, találd meg a hivatásod!

Tudástár Klub - Önfejlesztő zártkörű klub
2020.07.13. Kategória: Mondás, idézet
Béla kérdezi...

Szerintetek, ha lenyelek egy mágnest, akkor vonzó leszek?

Béla kérdezi...
2020.07.12. Kategória: Videók
Lamborghini vs Corvette Z06

00:35-től van a lényeg

2020.07.08. Kategória: Videók
Hogy néz ki egy év után egy dinnye belseje?

Lássuk... Kicsit sokat beszél a néni, a lényeg 2:20-tól van :

2020.07.03. Kategória: Videók
Lazán nyomja a pasikám

1:15 indul a lényeg

2020.06.18. Kategória: Kép
A romantika a lényeg, nem a körülmények

A romantika a lényeg, nem a körülmények
2020.05.07. Kategória: Szexi csajok
Elviszel szépfiú?

Lenyelem, még a gumit is...

Elviszel szépfiú?
2020.04.21. Kategória: Kép
Bocsi, de nem vagyok túl jó rajzból...

A lényeg, hogy mindig mossatok kezet!

Bocsi, de nem vagyok túl jó rajzból...
2020.04.08. Kategória: Kép
Maszkszarvú

Ezt a fantasztikus 70 +-os varázslényt, 7-kor lőttem a 2-es metrón. Jelige: hülyeség határok nélkül Ráadásul jó koszos volt már a maszk.

Maszkszarvú
2020.03.04. Kategória: Videók
Koronavírus - Tudták előre?!

A lényeg 17:00-tól a videó végéig